Ez egy igaz történet, semmit nem változtattam meg benne.

A legutóbbi felhőszakadás idején, este 8 tájban, a Lehel téri metró-aluljáróban ömlött a víz a babakocsik számára tervezett lépcsőmentes lejáratból. A kijelző kijelezte, hogy a 14-es villamos azonnal indul. Rohantuk, hogy elérjük. Elértük, felugrottunk rá, és ráztuk le a vizet a ruhánkról és esernyőnkről. Akinek volt helye, leült. És vártunk, hogy elinduljon a villamos.

Vártunk és vártunk. Az ablakon keresztül bámultuk a trolimegállóban ácsorgó utasokat, és örültünk a saját szerencsénknek.

Egy idő után megszólalt a vezető hangja: "a villamos közlekedéstechnikai okokból határozatlan ideig nem indul el". Az optimisták nem sokat törődtek vele, mert az ilyesmi azt szokta jelenteni, hogy ökrös szekér akadt el a síneken, esetleg leszakadt egy vezeték, vagy valami ehhez hasonló. A problémát 10-15 perc alatt meg szokták oldani. De én már gyanakodtam, hogy az eső elmosta a Béke teret, ez már jó párszor megtörtént, és ilyenkor a tűzoltók szokták kiszivattyúzni a vizet, ez pedig legalább fél óráig eltart. Úgy értem, fél óráig az eső elállta után. Az eső pedig nem látszott meggondolni magát.

A vezető minden 10-15 percben bemondta, hogy nem megyünk sehova, és néhány utas emiatt újratervezte az útvonalat, és a trolival, busszal, metróval kombinálva próbált meg hazajutni. Ezeket elvesztettük, de jöttek új utasok. Amikor meghallották a helyzetjelentést, ők is vagy várakoztak, vagy leszálltak. Az utazóközönség létszáma nagyjából változatlan maradt. A mellettem ülő hölgynek megjegyeztem, hogy amióta én ott vagyok, az ő helyén már öten megfordultak, elátkozott ülés az. Nem reagált, de kis idő után ő is elhagyott bennünket.

Így telt az idő. Amikor valaki felszállt, megmondtuk neki, hogy ez nem villamos, hanem menedékhely, mi is csak az eső elől húzódtunk be. Előre élveztük a várható reakcióját. Gyanakodva nézett vissza, senki sem hitte el elsőre, hogy egy tele villamos ne induljon el előbb-utóbb. Aztán ők is meghozták az egész estére kiható döntésüket. Akinek volt párja és mobiltelefonja, izgatottan számolt be az eseményekről. Egy fiatal nőt irigyeltünk, mert a barátja megígérte, hogy eljön érte kocsival. Taxi ugyanis nem volt, minden kocsit már mások igénybe vettek. Egy ősz hajú nyugdíjas hölgy egy ideig türelmesen várakozott, aztán egyszer csak kifakadt: "Mi a f*szért nem indul el a villamos?!" Alig tudtuk magunkba fojtani a nevetésünket.

Kilenc óra előtt tíz perccel már arról beszélgettünk, hogy komoly ember úgy száll villamosra, hogy hozza a vacsoráját is. Egy fiatal pár el is fogyasztotta, amit az aluljáróban lévő CBA üzletben vett egy órával ezelőtt. Az ám, a CBA! Még nyitva van, de kilenckor bezár. Felálltam, és megszólaltam: "Most leszaladok a boltba, ennivalóért. Hozhatok valakinek valamit?" Mosolyogtak, de senki sem adott fel rendelést. "Feltétlenül tartsák a helyemet!" - mondtam, és átszaladtam az esőfüggönyön.

Vettem egy csomag sajtos kiflit, és amikor visszaértem, már el volt foglalva a helyem. Nem jó, ha valaki sokat viccel. Az ilyen embert nem veszik komolyan. Mindegy, leültem máshova, és körbekínáltam a kiflit. Mosolyogva visszautasították, csak egy mérges ember fogadta el, nyilván kárpótlásként.

Az összlétszám lassan csökkent, már csak félig volt a villamos. Én maradtam, részben mert meg akartam írni ezt a történetet, és ki akartam várni a végét, részben pedig mert nem volt más választásom.

Egy néni elmesélte, hogy a Gyöngyösi utcánál tévedésből a 105-ös busz helyett a 15-ösre szállt, és csak a Boráros térnél vette észre. Most megpróbált visszajutni, de ezzel a villamossal sem volt szerencséje.

A villamosvezető már nem is mondta be a közlekedéstechnikai okot, hanem bement a békávések tartózkodó helyére, magára hagyva a villamost és az utasokat. Szerencsére a villanyt nem kapcsolta ki, így folytatódhatott a vidám parti. Mindenki elmesélte a hasonló élményeit, és azt, hogy ez még semmi, mert vele meg még furcsább dolgok történtek, azt hallgassuk meg.

Két utas között nagy vita alakult ki, hogy a helyzetért mennyiben felelős a Természet, és mennyiben a BKV. Az az álláspont kerekedett felül, hogy a BKV a hibásabb, hiszen kellene biztosítani egy pótlóbuszt, akármennyire is esik az eső. Nyilván a központban is belátták ezt, mert 10 óra körül (rabságunk második órájának végén) a villamosvezető bekiáltotta, hogy "itt a pótlóbusz".

Az eddig kitartó utasok leszálltak. Én szálltam le utolsónak, mint a süllyedő hajóról a kapitány.

A busz másodpercek alatt megtelt. Elindultunk. Már a körúti kereszteződésnél láttuk a sebtében kialakult tavat, és csak abban bíztunk, hogy a busz a maga robusztus méretével, magas padlózatával (mert szerencsére nem alacsony padlóst küldtek) és óriási kerekeivel át tud gázolni a vízen. A Béke térnél felidéztem emlékeimben az ötvenes évek Vidámparkjában látott gondolát, ahogy a Velence nevű műtavon siklik, a festett műházak között, a tarka fények tükröződtek a vízen. Nagyon romantikus volt. Sokan az okostelefonjukkal örökítették meg a látványt.

Aztán elértünk a Frangepán utcáig, ahol is a buszvezető közölte, hogy itt a végállomás, innen már elvben közlekedik a villamos. Persze az elvek és a gyakorlat között nagy szakadék tátongott, villamos sehol. Azok, akiknek már csak egy megállót kellett megtenniük, a szemerkélő esőben nekivágtak. Én is ezek között voltam. Az út felénél visszanéztem, de már nem láttam a buszt.

(2015. aug. 18.)
.