Fúrja a falat. Már másfél hónapja. Ilyenkor beleremeg az egész panelház. Nem mintha bármi közöm lenne hozzá. A betonfalak kibírják. És az időpontra sem lehet panasz. Hétfőtől péntekig, reggel 8-tól fél 5-ig. Hanem a lakás. Ennyi idő alatt, elképzelem, már olyan lehet, mint az ementáli sajt.

Voltak évek, amikor bíróságra kellett járni, ha valaki beüvegeztette a loggiát vagy más módon változtatta meg az épület külsejét. Városkép, a lakótelep esztétikája! De mi van, ha valaki lebont egy falat? Egy egész panelt? Fokozatosan. Ha kieszi a ház belsejét? Mikor veszik észre, hogy ez a ház már nem az a ház?

Ezek jutnak eszembe, de nehezen írom le, mert már alig hallom a saját gondolataimat.

Az is lehet, hogy a szomszédnak műhelye van. Kőfaragó. Vagy kovács, és az ő szerszáma cseng-bong. (Ami azt illeti, inkább bong, mint cseng.) Esetleg fogorvos. De ezt a fúrást az elefántok sem viselnék el szó nélkül.

Jól van. Ki lehet bírni. Még öt perc, és letelik a munkaideje. Akkor bekapcsolom a tévét. Érdekes katasztrófafilmet játszanak egy toronyház összeomlásáról. Azt feltétlenül meg akarom nézni.