Kiskata hetedikes egy 12 osztályos iskolában. Jó matematikából, csak négyesei és ötösei vannak. A hétvégére a tanárnő feladott neki 40 példát. Ha azokat jól megoldja, megkaphatja az ötöst. Nekiállt, és éjjel-nappal (jó, ez enyhe túlzás) dolgozik a példákon.

Elképzeltem egy párbeszédet.
- Na, megoldottál minden feladatot? - kérdezné a tanárnő.
- Sajnos csak az első huszonötöt - mondaná Kiskata.
- Miért csak huszonötöt? - kérdezné a tanárnő.
- Mert átmentünk Nagyihoz. Nagyi már öreg, bármikor meghalhat. Én szeretem őt, és szeretek nála lenni.

A kérdés az, hogy mit kezdene ezzel a felelettel a matematika-tanárnő. Nyilván nem adhat jelest egy ilyen ellenőrizhetetlen információra, ugyanakkor pedig el kellene gondolkodnia azon, ő hogyan döntene hasonló helyzetben. Ha van egy idős ismerőse, akit elveszíthet. Ha van empátiája.

A legnehezebb példákat az élet adja. És nincs hozzájuk megoldókulcs.

(2015. jún. 7.)